udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Eördög András

2006. június 23.

A Bakonyi Poroszkáló Túra Klub – Katonai hagyományőrző sportegyesület hat tagja közel tíz órát rostokolt Halminál, az ukrán-román határon, ahol a román vámosok nem akarták beengedni az országba a huszárruhába öltözött, és lóháton közlekedő hagyományőrzőket. A hatóság képviselői nem indokolták meg konkrétan a belépési engedély elutasítását. „A vám állatorvosa folyton bukaresti felettesére hivatkozott, aztán azt mondta, nincsenek teljesen rendben az irataink, végül pedig azzal érvelt, hogy nem biztosított a lovak elszállásolása” – tájékoztatott Eördög András, miután jelezték, hajlandóak anyagi áldozatot hozni, a vámhatóság rendezte ügyüket. A kis csapat a 3500 kilométeres zarándoklat részeként már végigjárta Szlovákiát és Ukrajnát, a terv szerint pedig a Székelyföldön áthaladva érnének el Nándorfehérvárra (ma Belgrád). Az 1997-ben létrejött egyesület haditornákon, hagyományőrző rendezvényeken igyekszik minél hitelesebben bemutatni a XVI. századi végvári vitézi életmódot. Az egyesület emellett iskolák számára tart „élő történelemórákat”, szintén végvári vitézi öltözetben, fegyverzettel. /Debreczeni Hajnal, Gujdár Gabriella: Magyar huszárok kényszerpihenője. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék